v
-V,
MAGYAR ALLAMIOPERAHAZ IUNGARIAN STATE OPERA
Richard Wagner
Az istenek
Götterdämmerung
Tartalom
Alkotök es szereposztäs Cselekmeny
Klasszikus, megis kortärs - Rendezöi gondolatok
Erre büszkek lehetünk! - Interjü Kocsär Baläzs karmesterre
John Deathridge: Az istenek olkonyo
Edward R. Haymes: Siegfried holäläbö\ Az istenek olkonyo
k
I
II 12
15
16
Contents
Cast and creative Synopsis
Classical, yet modern - Director's thoughts
Something to be proud of - Interview with conductor Boläzs Kocsdr
John Deathridge: Götterdämmerung
Edward R. Haymes: Transition from Siegfrieds Tod to Götterdämmerung
k
11 26 28
31
32
Richard Wagner
Az istenek alkonya
Götterdämmerung
Zenedráma három felvonásban, német nyelven, magyar és angol felirattal
Musical drama in three acts, in German, with Hungarian and English surtitles
Szôvegíró Librettist richard wagner
Rendezô.vizuális koncepcia Director, visual concept m. tóth géza Díszlettervezô Set designer ZoldyZ Gergely Jelmeztervezô Costume designer bárdosiibolya
Dramaturg, magyar nyelvu feliratok Dramaturg, Hungarian surtitles 0RBÁN EsZTER Angol nyelvu feliratok English surtitles arthur roger crane Vetített látvány Projected scenery KEDD VlZUÁLls múhely Koreográfus Choreographer venekei marianna Balettmester Ballet master sárkôzy-holler ágnes Karmesterasszisztens Assistant to the conductor marsovszky Johannes Zenei asszisztensek Musical ossistonts bartal lászló, doman katalin,
kálvin balázs, katona anikó, szennai kálmán, zsoldos dávid
Rendezôasszisztensek assistant directors mányik ALBERT, KovÁcs katalin Karigazgató Director of the chorus CsiKlGÁBOR
Siegfried koväcshäziistvän
Brünnhilde RÄLIKSZILVIA
Gunther SZEMEREDY KÄROLY
Gutrune HORTI LlLLA
Hagen GABORGEZA
Alberich KELEMEN ZOLTÄN
Waltraute SzÄNTÖ ANDREA
Elsönorna First Norn WIEDEMANN BERNADETT
Mäsodiknorna Second Norn Ulbrich Andrea
Harmadiknorna Third Norn ädäm ZSUZSANNA
Woglinde VÄRADI ZITA
Wellgunde TUZNIK NATÄLIA
Flosshilde mester viktoria
Közremüködik a MAGYAR ällami OPERAHÄZ ZENEKARA, ENEKKARA
es a Magyar Nemzeti Balett
Featuring THE hungarian state opera orchestra, chorus
and the Hungarian National Ballet
Karmester Conductor KocsÁR BALÁZS
Bemutató: 2022. május 15., Operaház
Premiere: 15 May, 2022, Opera House
Cselekmény
Prológus
Éjszaka a walkürök szikláján. A három norna, Erda lányai, szövik a végzet kotelét. Elmesélik, hogyan rendelte el Wotan, hogy kivágják a világkorist, amelybol egykor a dárda nyelétfaragta, hogy aztán a felaprított fát Walhalla köre halmozzák. Ez a mág-lya, ha lángra kap, jelzi majd az isteni rend végét. Amikor megpróbálják kifurkészni, mindez mikor fog megtorténni, hirtelen elszakad a kotel. Bölcsessegüknek vége, a nornák leereszkednek a földbe.
Hajnalodik, Brünnhilde és Siegfried elöbukkan a sziklabarlangból. Miután a nö védo-bííbájt bocsát Siegfriedre, útjára engedi a nyughatatlan höst. Siegfried szerelmi zálogként Brün nhildének adja a gyííríít, amelyet a sárkánytól, Fafnertöl vett el, ö pedig cserébe lovát, Granét ajánlja fel a férfinak. Siegfried útnak indul.
I. felvonás
A Gibichungok Rajna-parti csarnokában Gunther és Gutrune múlatja az idol Fél-testvérukkel, Hagennel a királyi család egyre csökkenö dicsoségérol ejtenek szót. Hagen azt tanácsolja nekik, hogy házasság révén erosítsék meg uralmukat: Gunther menyasszonyának Briinnhildét, Gutrune férjének pedig Siegfriedet javasolja. Mivel a Brünnhilde szikláját körbeölelö tüzön csak a legnagyobb hös kelhet át, Hagen me-rész tervet javasol: egy bájital segítségével érjék el, hogy Siegfried elfelejtse korábbi szerelmét, és beleszeressen Gutrunéba. De bátyja csak akkor adja hozzá a lányt, ha Siegfried megszerzi Brünnhildet Gunther számára. Ekkor megszólal Siegfried kürtje a folyó felöl, jelezve a hös érkezését. Minden a terv szerint alakul: Gutrune átnyújtja a bájitalt Siegfriednek, aki a pohár átvételekor még Brünnhilde elött tiszteleg, de miután megitta, azonnal szerelmét vall Gutrunénak, majd Siegfried felajánlja, hogy az alakváltás varázserejével bíró ködsüveg segítségével Guntherré változik, és átlépve a lángokon, megszerzi számára Brünnhilde kezét. A két férfi vérszovetséget köt, és útnak indulnak. Hägen hátramarad, hogy örizze a csarnokot. Waltraute, a walkür, elborzadva Walhalla közelgö pusztulásától, megérkezik Brünnhilde sziklájához, hogy novére segítségét kérje. Elmondja neki, az istenek meg-mentésének egyetlen módja, ha Brünnhilde visszaadja a gyürüt a rajnai sellöknek, a kincs jogos tulajdonosainak. Brünnhilde visszautasítja, mondván, Siegfried szerelme fontosabb számára, mint az istenek sorsa. Waltraute kétségbeesetten távozik. Ami-
kor a távolban Siegfried kürtje hallatszik, Brünnhilde ujjong örömeben. Boldogsága hamar zavarodottságba és remületbe fordul, amikor egy idegen alak jelenik meg elöt-te, aki Guntherként mutatkozik be, menyasszonyának követeli öt, és kitépi a gyürüt a kezeböl.
II. felvonás
Éjszaka.A Gibichungokcsarnoka. Hagen elaludtazörsegben.Apja, Alberich jelenik meg, mint egy álomban, és emlékezteti fiat, hogy vissza kell szereznie a gyürüt. Megvirrad, megérkezik Siegfried. Hagen összehivja a Gibichungok hubéreseit, akik innentöl min-denben követik parancsát. Megérkezik Gunther és a megalázott Brünnhilde. Amikor meglátja Siegfriedet, dühösen megvádolja, hogy elárulta öt. Siegfried, még mindig a báj-ital büvöleteben, közli vele, hogy feleségul veszi Gutrunét, és hogy Brünnhilde Gunther felesége lesz. Brünnhilde észreveszi a gyürüt Siegfried kezén, és tudni akarja, honnan szerezte, hiszen elözö este az állítólagos Gunther volt az, aki elvette töle. Brünnhilde azzal vádolja Siegfriedet, hogy ellopta a gyürüt, és kijelenti, hogy ö a férje. Siegfried tiltakozik, és Hägen lándzsájára esküszik, hogy nem vétett a vérszovetség eilen. Vis-szautasítja Brünnhilde vádjait, és Gutrune és a hubéresek kíséretében ünnepelni indul. Brünnhilde egyetlen gondolata a bosszú. Hägen felajánlja, hogy megöli Siegfriedet, de a nö elmagyarázza neki, hogy a férfi legyözhetetlen: varázslattal védte meg - csak a háta védtelen, mert soha nem fordítana hátat az ellenségnek. Gunther habozik, hogy csatlakozzon-e a gyilkos összeesküveshez, de végul beadja a derekát.
III. felvonás
Siegfried a vadászcsapattól elszakadva a folyó partján találkozik a három rajnai sellövel. Megkérik, hogy adja vissza nekik a gyürüt, és ö már majdnem beleegye-zik, de amikor megemlítik neki Alberich átkát, úgy dönt, hogy rettenthetetlensége bizonyítékaként mégis megtartja a gyürüt. A sellök megjósolják közelgö halálát, és eltünnek, épp, amikor Hagen, Gunther és a többi vadász megérkezik. Hägen bátorítá-sára Siegfried elmeséli ifjúkorát: hogyan élt együtt Mimével, hogyan kovácsolta össze a Nothungot, a kardot, és hogyan küzdött meg a sárkánnyal. Miközben beszél, Hägen borral kínálja, amely a bájital ellenszerét tartalmazza. Az emlékezetét visszanyerö Siegfried elmeséli, hogyan kelt át a tüzön, és hogyan ébresztette fel Brunnhildét. A lány nevének említésére Hägen hátba szúrja Siegfriedet a lándzsájával, és azt mondja a megdöbbent Gunthernek, hogy megbosszulta a hamis esküt. Siegfried utol-só szavaival megemlékezik Brünnhildérol, és meghal.
Gutrune rossz álomból ébredve azon tünödik, mi torténhetett Siegfrieddel. Mikor be-hozzák a hös holttestét, a lány gyilkossággal vádolja Gunthert, aki azt válaszolja, hogy Hagen követte el a bůrit. A két férfi birokra kel, és Gunther meghal. Amikor Hägen a gyürüert nyúl, a halott Siegfried fenyegetöen felemeli a karját, és Brünnhilde is belép a csarnokba. Hagen nem jut el a gyürühöz. Az egykori walkür elrendeli, hogy a Raj-na partján állítsanak halotti máglyát a hösnek. Az isteneket vádolja Siegfried halála miatt. Búcsút vesz apjától, Wotantól, majd kiveszi a gyürüt Siegfried kezeböl, és a rajnai sellöknek ígéri azt: máglyahaláluk után újra ovék lesz a Rajna kincse. Ezután meggyújtja a máglyát, és a lángokba ugrik. A kiáradó folyó elpusztítja a csarnokot, Hägen hiába próbálja a gyürü után vetni magát, csak végzetével és a sellök boldog kacajával találkozik. A távolban a lángokba borult Walhalla és az istenek látszanak.
Klasszikus, mégis kortárs
Rendezói gondolatok
Barátság, szerelem, húség, képesség a megelégedésre, megbocsátásra - alapvetó, orôk emberi értékek, amelyek nélkul nehezen képzelhetó el egészséges társadalom, de amelyek fontossága - válság idején kulônôsen - mégis megkophat, megszúnhet. Richard Wagner monumentális, romantikus Ring-tetralógiája, A Rojno kincse, A wolkúr, a Siegfried, végul Az istenek olkonyo nem csupán mitológiai hôsôkrôl szóló, tôlúnk tá-voli mese, hanem az elmúlt két évszázad gazdasági-társadalmi-ôkológiai változásait, értékválságait megjelenítô korrajz is. Példázat, amely arra int, hogy szukségszerúen világkatasztrófához vězet, ha az ember a birtoklás soha ki nem elégíthetó vágyától hajtva, saját magát, a másik embert és a kôrnyezetét is folyamatosan, egyre nagyobb mértékben kihasználja.
A Nibelung gyůrůje színpadra állítását 2015-ben kezdtuk el az Operaházban. Ren-dezóként a korábbi három esthez hasonlóan Az istenek olkonyóbdn is igyekeztem hangsúlyossá tenni a zeneszerzó és egyben szôvegkonyvíró humánumát, féltôn társadalomkritikus attitúdjét. Wagner szovege, zenéje és színpadi instrukcióinak szorosan egybefonódó hármasa olyan pontosan fogalmaz, hogy annak minél precí-zebb kôvetése már ônmagában is egy kortárs produkcie létrehozását segítheti elô. Az istenek olkonyo színpadi univerzumának alapvetó vizuális alkotóeleme - mint a Tetralógia korábbi három részében is - a zenével folyamatosan szinkronban mozgó, az-zal párbeszédetfolytató, a színpad egész terét betoltô, tôbbnyire absztrakt, jellegzetes idó- és térélményt adó látvány. Ezzel az archaikus és futurisztikus elemeket egyaránt alkalmazó színpadi formanyelvvel igyekszunk a wagneri mú zenei motívumokra épuló szerkezetét kovetni, a kôzônség számára személyes asszociációkat is lehetóvé tevó, folyamatosan egymásba áradó, akusztikus-vizuális atmoszférát létrehozni.
M. Tóth Gézo
Erre búszkék lehetúnk!
Interjú Kocsár Balázs karmesterrel
Újabb Wagner-mii kovetkezik az életedben: Az istenek alkonya, mégpedig nem sok-kal a Parsifal bemutatója után.
Már a 2000-es években elvezényeltem Wagner korábbi operáit, A bolygó hollandit a Lohengrinl és a Tannhausert és ez máig meghatározza a zeneszerzo késóbbi múveihez való viszonyomat is. A Nibelung gyůrůje egy olyan tetralógia, amin keresztul végigkdvethetó a komponista saját stílusának tudatos kialakítása. Wagner elképesztó szakmai tudással, biztonságos hangszereléssel és végtelen hossza ellenére jó dramaturgiai érzékkel felépítve vezeti végig a tdrténetet. A tradíciókkal ellentétben, ahogy errfil a nemrég bemutatott Parsifal kapcsán is beszéltunk, számomra itt is az a fontos, hogy hús-vér, emberi érzelmekkel, indulatokkal teli szereplók jelenjenek meg a színpadon. Bízom benne, hogy ez a tdrekvés sikerul, és a teljes mú hosszában megmarad, már csak azért is, mert zenéje alapján nem hiszem, hogy Wagner statikus kifejezésmódot akart volna. Jóllehet, nagy ennek a zenei anyagnak „tehetetlensége", a Porsifolénál dinamikusabb a drámai építkezés, még erótelje-sebb benne a feszultség. Nem kdnnyíí azonban sem az eloadónak, sem a nézóknek ezt a grandiózus múvet egyvégtében befogadni, végigélni.
Hogyan lehet technikailag megvalósítani a szereplók hús-vér mivoltát?
Érdemes nem sokkal kulonbózobb módon felfogni ezt a múvet, mint korának olasz vagy francia operáit: hiszen ez is ugyanúgy rólunk, emberekról, a mi érzéseinkról, érzelmeinkrol szól. Persze Wagner korai operáiban egyértelmúbben megmutatkozik az olasz hatás, de az a Ringnél is felismerhetó, hiába formálódik ekkorra markánsabban a wagneri hangvé-tel, a kikristályosodott stílusjegyek. Ettol még Wagner nem lett más ember, az indulatok, érzelmek megmaradtak, csak a kifejezés formája csiszolódott. Veszélyes mindent, amit fontosnak gondolunk, aláhúzni, lelassítani, kihangsúlyozni, amire amúgy a Wagner-játszás hajlamos. A zeneszerzo vezérmotívum-rendszere úgyis egyfajta sulykolás, amit folyamato-san megkap a kdzdnség, megjelenik az énekes és a zenekari szólamokban is tdbb szinten: hol az elótérben eróteljesebben, hol a háttérben elrejtett, látens utalásként. Nem érdemes ezt a szukségesnél jobban felnagyítani.
A rendezö is a megjelenítés több szintjérol beszél.
A rendezö részérôl a színpadi helyzetek kialakításával, színészvezetéssel, vetítéssel, az én részemrôl a zenei értelmezéssel, valós, dinamikus színpadi szituációkkal, létezô emberi kapcsolatokkal teli elôadást szeretnénk létrehozni. Szerencse, hogy olyan magyar éneke-sekkel dolgozhatunk, akikkel ezt meg is lehet valósítani. Erre buszkék lehetünk!
Mi a legfontosabb a számodra, amikor Az istenek alkonyál vezényled?
Mint a zenéért felelôs alkotónak, számomra az a legfontosabb, hogy az eddig is emlegetett emberközeli, érzelmekben, indulatokban, drámai helyzetekben gazdag értelmezést az éne-kesekbôl ki tudjam hozni és a zenekar oldaláról erôsíteni. Mindezt úgy, hogy azt a lehetô legszínesebben, nem túlzóan, mégis a mai kor kovetelményéhez és a hallgatóság megnó-vekedett ingerküszöbehez mérten próbáljam megvalósítani. Wagner esetében érdekesség, hogy számára is hihetetlenül fontos volt a színpadi megva-lósítás. Gesamtkunstwerkben, azaz ósszmúvészetben gondolkodott, és színpadi múveinek minden egyes alkotóelemét precízen megálmodta: szöveget, zenét, színpadra állítást. Wagner olyan fanatikusan hitt abban, amit elképzelt, hogy azt vitte végig az alkotás kezdetétôl Akár évtizedekig érlelte magában a szöveget, a zenét. Saját belsô vízióját akarta megvalósítani a végletekig ragaszkodva koncepciójához. Ez is a zsenik sajátja.
Wagner operáin azóta se szokás változtatni...
Ricordi, az olasz kottakiadó elkúldte Puccinit Bayreuthba, hogy nézze meg a Wagner-operákat, és hogy mit lehetne velúk tenni, hogy az olasz kózónség számára is elôadhatók legyenek. Puccini végighallgatta a múveket, majd megállapította, hogy „semmit." Ezekbôl nem lehet húzni, ezeken nem szabad változtatni. Aztán megírta a Manon LescauH ami tele volt vezérmotívummal... Mindenesetre Wagner drámaisága, bonyolultsága, terjedelme általában vagy fanatikus imádatot, vagy totalis elutasítást vált ki a kózónségbôl - ez így van a saját kora óta. Az elôadónak ezért is nagy a felelôssége, hogy mit tár a nézôk elé. Célunk csak az lehet, hogy minél több hívet szerezzúnk ennek a kivételes zenedrámának.
Az interjút készítette: Mátrai Diana Eszter
John Deathridge
Az istenek alkonya
[...] Wagnernek 4z/stenefe o/konyóval kapcsolatosfogalmi és gyakorlati nehézségei nem pusztán az eltelt idfi hosszából és a librettótól való elhidegulésébol fakadtak, hanem a múnek egy olyan tulajdonságából is, amely már a kezdetektol jelen volt: annak negativ drámai szerkezetébfil. Elég elképzelnúnk az 1848-as librettót, hogy kdrvonalazódjon a probléma. A cselekmény a Gibichungok csarnokában kezdfidik (a prológus és a Ring-ciklus tdbbi részének megírása ekkor még várat magára), így Siegfried és Brunnhilde kapcsolata egyáltalán nem tekinthetfi szerelminek. A negativ nos, Alberich nem fordul szembe ellenlábasával, Wotannal, és nem rabolja el a rajnai sellfik aranyát: egyszerú-en elmondja Hagennek a második felvonás elején, hogy ellopta azt. Ahogyan a végsfi verzióban is, Siegfried el rabolja Brúnnhildét az elsfi felvonásban, fi pedig a második felvonásban (hamisan) azzal vádolja Siegfriedet, hogy megerfiszakolta, és meg akarja fit gyilkolni. Ám hogyha a ffihfis és ffihfisnfi végig csak engesztelhetetlen ellenségként jelenik meg az operában, aligha adhat meggyfizfi képet az a váratlanul boldog lezárás, amely alatt az 1848-as verzióban Brunnhilde teljes békében vágtat el a kulfin e célból feltámasztott Siegfrieddel. Ráadásul Alberichnek sincs alkalma ténylegesen elkfivetni elsfidleges búnét a kózónség elfitt - nem rombolja le a természeti és társadalmi rendet, amelyet aztán Siegfried saját élete feláldozásával állít vissza, és amelyen a darab drá-maiságának teljes ereje nyugszik.
A kellfi hatáshoz az 1848-as verzió sivár dramatu rgiájának nemcsak a szereplfik múltbéli cse-lekvéseinek epikus elbeszélésére volt szuksége, hogy keretet kapjon, hanem erfis színpadi, fizikai kontrasztra is. Wagner ezt úgy oldotta meg, hogy írt egy prológust a Siegfried hatótóhoz, amit bfivítéssel a teljes Ring-ciklus részévé tett, illetve késfibb hozzáigazította az idfikózben megírt három másik darabhoz, amelyek cselekménye megelfizi a múvet. A negativ képek és drasztikus fordulatok azonban így is megmaradtak. Wagner két kulcsjelenetet még teljesen újra is írt annak érdekében, hogy megerfisítse ezeket. Az átdolgozott változatban a nornák azt mesélik, hogy Wotan meggyalázta a világkfirisfát, hogy dárdanyelet faragjon belfile, és hogy Siegfried széttórte ezt a dárdát. (Wagner ez utóbbi mozzanatot a Siegfried végsfi verziójához is hozzátette - érdekes módon ez annak a múnek az elsfi változatában sem szerepelt.) Arról is szó esik, ahogy Wotan tórótt dárdával a kezében úl, és várja végzetét, arra utasítva harco-sait, hogy dfintsék ki a fát, és hordják a hasábokat a Walhalla kfiré, amelyet a darab végén elemésztenek Loge lángjai.
Egy másik jelenetben Brünnhilde Waltrautétól hallja ugyanezt a torténetet - az ismétlés egyik oka az, hogy Wagner tovább akarta erdsíteni a megtört isten és dárdája képét, ez-zel nem csupán felidézve a ciklus korábbi részeit, hanem Az istenek olkonyo egy központi képének ellentétét is megteremtendö. A wolkúr végén Wotan kijelenti, hogy a Brünnhilde szikláját körülvevö lángokon csak olyan hos hatolhat át, aki nem fél Jándzsája hegyétoT". Amikor Siegfried úgy dönt Az istenek oltonyóban, hogy végzetes esküt tesz Hagen dárdájá-nak hegyére, Hagen szándékosan idézi Wotan szavait - majd, amikor Siegfried tudtán kívul megszegi az esküt a harmadik felvonásban, Hagen ezzel a fegyverrel dli meg. A szavak és szimbólumok, amelyek eredetileg a Siegfried höstetteiröT szóló próféciaként szolgáltak, itt mondvacsinált eskuszegésébdl fakadó halálának hírnokeivé és eszkozeivé lettek. [...]'
Edward R. Haymes
Siegfried ho/ó/óból Az istenek alkonya
Prológus és elsö felvonás
A Siegfriedhalólónak prológusa kétjelenetbôl áll: a nornákjelenetébdl, amelyben Brünnhilde sziklája is látható, valamint a Siegfried és Brünnhilde közti búcsújelenetbôl. Bár a nornák jelenete látszólag ugyanúgy helyezkedik el, és ugyanazt a Siegfried tetteire és halálára em-lékezteto funkciót tölti be, mint Az istenek oltonyóban, a Siegfried holólóban Wagner csupán azokra az eseményekre utal benne, amelyeket a jelen dráma szempontjából lényegesnek ítél. Söt, az eredeti szövegböl mindössze egyetlen sort visz tovább Az istenek oltonyóba. A skandináv forrásokban három név rendelhetö a nornákhoz: Urů, Verflandi és Skuld. Ezek a neveka múltra,jelenre és jövöre törtenö világos utalások. [...]A nornák elmesélik nekünk, hogy Alberich ellopta az aranyat, és gyürüt készített beiöle, amelyet pedig az istenek loptak el, hogy azzal fizessék ki a váruk árát. Nem esik említés az istenek bukásáról vagy a „sors" végzetérdl, amelyet a nornák fonalának elszakadása sugall Az istenek oltonyóban, hiszen ezek a gondolatok csak a ciklus megkomponálásának késobbi fázisában merültek fei.
1 John Deathridge, Wagner tül jönesrosszon, 7. Abefejezes megirasa, Hormod/knop:AzistenekalkonyalWagner Beyond Good and Evil, 7. Finishing the End, Third Day: Götterdämmerung], University of California Press, 2008.
[...] Az elsd felvonásban a Gibichungok csarnokának jelenetében szintén csak apróbb elté-rések vannak a kulonbozo verziók kdzdtt. Csak Siegfried fogantatásának és szuletésének torténetet rdvidítette le Wagner, mivel a teljes Ring-ciklus egyébként is két teljes operát szentel ezeknek a témáknak. Késdbb Wagner kihúzza azt az utalást, miszerint Siegfried meg-bosszulja apja, Siegmund halálát, Hunding és családja kiirtásával, mivel a teljes eseményt is tdrdlte Siegfried életrajzából. Ezenkívul a jeleneten végrehajtott egyetlen nagyobb változtatás az esku szdvegében tdrtént, amelyet úgy módosít, hogy kisebb jelentdséget adott az istenek szerepének az esku szentesítésében és megtorlásában. Wagner tdrekvése az istenek sze-repének csdkkentésére az egész múben nyomon kovetheto, bár így is tdbbszdr említi Sket egyenként és csoportosan is. Az dsszes walkurt felsorakoztató jelenet Brunnhilde sziklájánál teljesen más funkciót lát el a Siegfried holólóban, mint az azt helyettesítd Waltraute-jelenet Az istenek oltonyóban. A két jelenet egyetlen kdzds vonása, hogy a számúzdtt Brunnhilde itt kapcsolatba lép a halhatatlan istenek világával. A walkurok fd feladata a Siegfried holólóban, hogy felidézzék Brunnhilde búnét és Wotan rá kiszabott buntetését, valamint hogy bemu-tassák Brunnhilde ellenszegulését a régi világgal, amelyet maga mdgdtt hagyott. Az istenek oltonyóban sokkal jobban sikerult ez a jelenet, mivel mélyebb betekintést enged Brunnhilde Siegfried iránt érzett szerelmébe és a fináléban elénk táruló helyzetbe. Waltraute, aki walkur maradt, egyben Brunnhilde egykori személyét is szimbolizálja, így a jelenet a múlt és a jelen kdzti dialógusként is értelmezhetd. A nem szexuális jellegú erdszaktételt bemutató záró-jelenet megdrzi lényegi formáját Az istenek oltonyóban is, de Siegfried száját ott valamivel kevesebb hazugság hagyja el, mint a Siegfried holólóban. Sdt, Wagner úgy írta át a jelenetet, hogy Siegfried kijelentései szó szerint tdbbnyire igazak, ha megtévesztdek is. Gibichungként mutatkozik be, és akár annak is tekintheti magát, miután vértestvériséget kdtdtt Guntherrel, majd harmadik személyben, Guntherként utal „magára". [...]
Második felvonás
Ahogy a prológus nornajelenete is, a Hagen és Alberich kdzti jelenet is egyformának tunik a két verzidban, pedig valdjában csak néhány soruk egyezik. A két változat hasonldan kezdddik és zárul, de a Siegfried holólóban szerepld változat lényegi tartalma ismét inkább azon esemé-nyek kifejtése, amelyeket a késdbb kigondolt és megírt operák aztán sokkal hatékonyabban mesélnek el. Az istenek olkonyo Alberich gyúrúhdz vald viszonyára dsszpontosít, és arra, hogy mit kell Hagennek tennie a gyúrú visszaszerzése érdekében. A jelenet meglehetdsen hatá-sos a színpadon, így érthetd, hogy Wagner nem akarta kihúzni. [...] Siegfried érkezésének jelenete, illetve amikor Hagen hívatja a húbéreseket, gyakorlatilag szintén változatlanul ke-rúlt át a Siegfried holólóból Az istenek oltonyóba, ahogyan az azt kdvetd jelenet is, amelyben
Brünnhilde érkezik Guntherrel, majd megvádolja Siegfriedet. Csupán a két eskü szovegezése módosult oly módon, hogy az istenek hatalmáról a fegyverekére kerult át a hangsúly. [...] Az istenek olkonyo BrunnhildébôT, Hagenböl és Guntherböl álló „bosszúálló" trióját Wagner vol-taképpen egy az egyben átvette a Siegfried halálából, bár a tercettet egy második versszakkal is megtoldotta. A radikális változtatások csak ezután következnek. A Siegfried hatótóban az esküvö résztvevôi úgy térnek vissza az áldozati oltártól, hogy Brünnhilde és Gunther azt szín-leli, hogy megbékéltek. Ez a kis szakasz azt is magában foglalja, ahogyan Siegfried próbálja kimagyarázni magát, mondván, hogy a ködsisak csak félig fedte be. Wagner szukségesnek érezte ezt a részt, ezért Az istenek olkonyo végsô verziójában a közvetlenül az eskutétel utáni, illetve Siegfried és Gutrune távozása elötti zürzavaros jelenetbe helyezte át. Itt, valamint az opera fináléjából Wagner kihúzott egyjelenetet, amely osszességében megtörte volna a dráma ívét, ha csupán a zenekari anyagban felcsendülö egyetlen hatásos pillanat megmentése érdekében benne hagyja a müben.
Harmadik felvonás
A Rajna sellöinek dalát változtatás nélkül megtartotta Az istenek olkonyo. A jelenet többi része ugyanaz maradt a darab minden változatában a konfrontácie azon pontjáig, amelyben Siegfried az istenekkel vívott végsô csatára tesz utalást. Mivel Az istenek altonyóban az istenek nem vívnak végsô csatát, ezt a részt ki kellett hagyni ebböl a változatból. Ehelyett Siegfried elmondja, hogy összetörte a dárdát, és elszakította a fonalat, tehát az örök érvényu torvény szimbólumait, és hogy a szerelem zálogaként átadta volna a gyürüt, de azért nem teszi, hogy a saját életét mentse. [...] A második jelenet viszonylag változatlanul folyik, amíg el nem ér-kezünk Siegfried elbeszéléséhez. A Siegfried hatótóban Wagner az elsö mondattal kozli, hogy „Mime hieß ein mannlicher Zwerg" („Mime, így hívták o férfios tôrpéť'l amibôT arra kell követ-keztetnünk, hogy Mime emberi alakban van. Megnehezíti a fordítást, hogy Wagner sajátos módon a „mannlich" szó umlaut nélkuli, kozépfelnémet írásmódját alkalmazza, amely a maga idejében „hôsies, férfias" értelemben volt használatos (szemben a vonatkozó „férfi, maszku-lin" értelmu, modern, umlauttal írott „männlich" szóval), hiszen maskülönben Wagner mindent megtesz annak érzékeltetése érdekében, hogy a törpe mennyire nem férfias. Az istenek olkonyóbdn a szerzô úgy hidalja át a problémát, hogy a „mannlich" helyett a „mürrisch" (mogorva) kifejezést használja. Itt a teljes elbeszélést átdolgozta a szerzö, hogy megfelelöen tükrözze a Siegfried eltérô cselekményét, illetve a tényt, hogy Siegfriednek már nem kell leszámolnia Hundinggal és fiaival. Két, a sárkányvérrol, az [...] erdei madárról és a Mimével kapcsolatos figyelmeztetésrol szóló rövid szakasz minimális változtatással, de egymástól különvalasztva maradt meg. Az erdei madár utasításainak sora szintén megváltozott. Itt Siegfried elöször
azt a feladatot kapja, hogy öTje meg Mimét, és csak ezután hall a gyürüröl és a ködsüvegröl. A Brünnhilde meglelésérôT és ébredésérôT szóló narráció szinte szó szerint megórizte ere-deti formáját, egészen a gyilkosság tényleges elkóvetéséig. A Siegfried hatótóban Hagen azt mondja, hogy a hollók Siegfried érkezését sietnek bejelenteni Wotannak, míg az új verzióban - amelyben csókken az istenek jelentósége - Hagen azt mondja, hogy bosszúállásra buzdítják ót. A Siegfried hatótóban a címszerepló utolsó szavaival walkurként szólítja meg Brünnhildét, amely szerepet a no ismét magára ólti, hogy a Walhallába vezethesse a férfit, míg Az istenek olkonyo egy sokkal bensóségesebb képben jeleníti meg Brünnhilde ébredését, ami talán pár-huzamba állítható azzal, ahogyan eróre kap Siegfried halálát kóvetóen. [...] A Siegfried hatótóban a hubéresek és udvarhólgyek éneke kíséri, ahogy Siegfried holttes-tét a halotti máglyához viszik. Az istenek altonyóban Wagner bólcsen kihagyta ezt a súlytalan anyagot, és átadta a zenekarnak a végsô pillanat lefestését, ahogyan azt a második felvonás-ban is tette. Hägen kifakadása, amikor a sellök elviszik a gyürüt, annak a visszhangja, ahogy Alberich utoljára ad tanácsot fiának a Siegfried hatótóban.
Ez a befejezés Hagennek adja a teljes Ring-ciklus utolsó szavait, ami után azonban azonnal meg is hal a szerepló. Sok megfigyeló (és néhány színházi rendezo) emlékeztetett már minket arra, hogy Alberich életben marad, amely tényt ki is hangsúlyozza a Siegfried halála azáltal, hogy színpadra lépteti a darab végén - a gonosz tehát nem távozott a világból, bár kérdés, hogy mihez kezd a gyürü nélkul. Egy szempontból azonban Siegfried hatótónak ez az eredeti verziója nem olyan talányos, mint ahogy Az istenek altonyóban van ábrázolva. Ismét magára óltve eredeti szerepet walkurként, Brünnhilde a Walhallába vezeti Siegfriedet, hogy elfoglalja megérdemelt helyét a hósók kózt. A Ring végsô változatában sem Siegfried, sem az apja nem fogadja el a walkür ajánlatát, hogy az istenek örök udvében éljenek, a Siegfried hatótónak utolsó jelenete azonban nem hagy kétséget a végkifejlet felôl. „A sotét felhök felett [amely mintha kioltott tüz hamvaiból szállt volna fel] megjelenik egy fény és benne Brünnhilde, ahogyan - walkurként, sisakban, ragyogó páncélzatban, egy pompás ló hátán - kézen fogva vezeti Siegfriedet a legen keresztül." Ezt a jelenetet jelzi elöre Siegfried látomása, amelyet halála pillanatában lát. Stewart Spencer egymás mellé állította a Siegfried halála és Az istenek olkonyo különbözö zárószovegeit [...]. Az elöbbiben Wagner úgy értelmezte a Siegfried által hozott áldozatot, mint az istenek hatalmának helyreállításához szukséges lépést, ezzel szemben a Ring végsô változatában Siegfried halála éppen az istenek hatalmának végét jelzi.2
2 Edward R. Haymes, Wagner's Ring in B48, New Translations of The N/be/ung Myth and Siegfried's Death, Translated and with an introduction by Edward R. Haymes, Camden House, 2010 p.187-191.
Synopsis
Prologue
The Valkyrie's rock at night. The three Norns, the daughters of Erda, are weaving the rope of destiny. They tell how Wotan ordered the World Ash Tree from which he had carved his spear shaft to be felled and the logs of it piled around Valhalla. The end of the gods' rule will be marked by this pile set on fire. When they try to find out when that will happen, the rope suddenly snaps. Having lost their wisdom, the Norns return to their underground dwelling.
Dawn breaks as Brunnhilde and Siegfried emerge from the mountain cave. After casting a protective spell on Siegfried, the woman lets the restless hero go. Siegfried gives the ring he took from the dragon Fafner to Brunnhilde as a pledge of fidelity, and she offers her steed, Grane to him in return. Siegfried sets out on his journey.
Actl
Gunther and Gutrune pass time in the Gibichung Hall on the shores of the Rhine. They talk about the decreasing glory of the royal family with their half brother, Hagen. Hagen advises them to strengthen their power through marriage: he suggests that Gunther take Brunnhilde as his wife, and Gutrune marry Siegfried. As only the greatest hero may pass through the flames surrounding Brunnhilde's rock, Hagen proposes a bold plan: to use a magic potion that makes Siegfried forget about Brunnhilde and fall in love with Gutrune. But the brother only agrees to the marriage if Siegfried claims Brunnhilde for Gunther. At this moment, they hear Siegfried's horn from the direction of the river, signalling the arrival of the hero. Everything goes according to plan: Gutrune gives the potion to Siegfried, who is still paying his respects in front of Brunnhilde as he takes the cup, but as soon as he drinks it, he confesses his love to Gutrune. Then Siegfried offers to change into Gunther with the help of Tarnhelm's transformation magic, and crossing the fire, he claims Brunnhilde for Gunther's wife. The two men swear a blood-brotherhood and leave. Hagen stays to guard the boat.
Terrified of the approaching end of Valhalla, the Valkyrie Waltraute visits Brunnhilde's rock to ask for her sister's help. She tells her that the gods can only be saved if Brunnhilde returns the ring to its rightful owners, the Rhinemaidens. Brunnhilde refuses to do so, saying that Siegfried's love is more important to her than the fate of the gods. Waltraute leaves in desperation. When she hears Siegfried's horn in the distance, Brunn-
22
hilde is overjoyed. Her happiness soon turns into confusion and terror when a stranger appears in front of her, introducing himself as Gunther, who demands that she marry him and takes the ring from her with force.
Act 2
Night. In the Gibichung Hall. Hagen has fallen asleep while standing guard. His father, Alberich appears in his dream to remind him that he needs to get the ring back. Dawn breaks, and Siegfried arrives. Hagen gathers the vassals of the Gibichungs, who will follow his orders from this point. Gunther and the humiliated Brunnhilde arrive. When she sees Siegfried, she angrily accuses him of betraying her. Still under the influence of the potion, Siegfried tells her that he will marry Gutrune, and Brunnhilde is to become Gunther's wife. Brunnhilde notices the ring on Siegfried's hand, and wants to know where he got it from, as it was supposed to be Gunther who took it from her the previous night. Brunnhilde accuses Siegfried of stealing the ring, and states that he is her husband. Siegfried objects, and swears on Hagen's spear that he did not do anything against the oath of blood-brotherhood. He rejects Brunnhilde's accusations, and sets off to celebrate with Gutrune and the vassals.
Brunnhilde can only think about revenge. Hagen offers to kill Siegfried, but the woman explains to him that the man is invulnerable: she protected him with magic - only his back is unprotected, as he would never turn his back to his enemy. Gunther first hesitates about joining the murderous conspiracy, but agrees in the end.
Act 3
Separated from the hunting party, Siegfried encounters the three Rhinemaidens on the shores of the Rhine. They ask him to return the ring to them, and he is about to agree, but when they mention Alberich's curse, he changes his mind and decides to keep the ring as a proof of his fearlessness. The maidens predict his approaching death, and disappear just as Hagen, Gunther and the other hunters arrive. Encouraged by Hagen, Siegfried tells about his youth: how he lived with Mime, how he forged Nothung, the sword, and how he fought the dragon. While he tells his story, Hagen offers him some wine, which contains the antidote of the potion. Having regained his memory, Siegfried also tells how he crossed the ring of fire to wake Brunnhilde. Upon hearing the girl's name, Hagen stabs Siegfried in the back with his spear, and tells the shocked Gunther that he avenged the false oath taken by Siegfried. Siegfried utters his last words about Brunnhilde as he dies.
23
Roused from a bad dream, Gutrune wonders what could have happened to Siegfried. When they bring the hero's corpse, the girl accuses Gunther of murder, who replies that it was Hagen who committed the crime. The two men start to fight, and Gunther dies. When Hagen reaches for the ring, the dead Siegfried forbiddingly raises his arm, and Brunnhilde enters the hall. Hagen cannot get to the ring. The former Valkyrie orders to have a funeral pyre built on the shores of the Rhine for the hero. She blames the gods for Siegfried's death. She bids farewell to her father, Wotan, and then she takes the ring from Siegfried's hand and promises to give it to the Rhinemaidens: after they perish on the pyre, the Rhine gold will be returned to them. Then she lights the pyre and leaps into the flames. The flooding river destroys the hall, and Hagen tries to catch the ring, only to meet his end accompanied by the joyful laughter of the maidens. The gods and the burning Valhalla are seen in the distance.
Classical, yet modern
Directors thoughts
Friendship, love, loyalty, the ability to be satisfied, and to forgive: these are fundamental, eternal human values essential to a healthy society, the importance of which might still fade or disappear - especially at times of crisis. Richard Wagner's monumental, romantic Ring tetralogy, Dos Rheingold, Die Wolkure, Siegfried and Gdtterddmmerung, is not merely a distant legend of mythological heroes, but a fine reflection of the economic, social and ecological changes and crises of the past two centuries. A parable warning us that it necessarily leads to global catastrophe if people give in to the insatiable desire to possess, and keep exploiting others and their environment at an ever increasing degree. We started working on our production of Der Ring des Nibelungen in 2015. Just as in the case of the three previous operas, I strived to emphasize the humanity and concerned social criticism of the composer-librettist in my directorial concept of Gotterdammerung. The tightly woven unit of Wagner's text, music and stage directions is so exact that following it as closely as possible may in itself be helpful in the creation of a modern production. The fundamental visual element of Gdtterddmmeruncjs dramatic universe -similarly to that of the other parts of the Tetralogy- are the abstract visuals dominating the whole stage, always moving, interacting with the music, and so providing a unigue sense of time and space. We use this dramatic language consisting of both archaic and futuristic elements in our attempt to follow the work's structure built on musical motives, and to create a constantly flowing acoustic-visual atmosphere that also leaves room for the audience's personal associations.
Geza 11. Tdth
Something to be proud of
nterview with conductor Baläzs Kocsär
Another Wagner work has entered your life: Götterdämmerung, and not long after the premiere of Parsifal.
I have conducted Wagner's earlier operas, Der fliegende Holländer, Lohengrin and Tannhäuser in the 2000s, and that determines my relationship with the composer's later works to this day. Der Ring des Nibelungen is a tetralogy through which one can trace the conscious development of the composer's style. It carries the story from beginning to end with incredible professional skill, steady orchestration and, despite its infinite length, with good dramaturgical structure. Contrary to theatrical traditions, as I also mentioned in our conversation about Parsifal my focus is on having flesh and blood characters full of human emotion and passion on the stage. I hope thatwe can achieve and maintain thatthroughoutthe work, especially as looking at the music, I would not think that Wagner meant a static interpretation for the piece. Although the musical material has great "inertia", its dramatic development is more dynamic than that of Parsifal creating even more tension. Still it is not easy for the performers or the audience to take in and experience this grandiose work in one go.
How can you give flesh and blood to the characters technically?
One should think about this work similarly to how we think about the Italian or French operas of the time, as it is also about us, people, about our emotions, our feelings. Certainly, the earlier operas of Wagner show a greater influence of Italian opera, but one can recognize that in Ring too, despite the more marked presence of the Wagnerian tone and stylistic elements that had crystallized by then. That does not change who Wagner is - the passion, the emotion are still there, only the way of expression became more sophisticated. It is risky to underline, slow down, emphasize everything we deem significant, which is a general tendency in Wagner performances. The leitmotif system of the composer already works as a kind of reinforcement for the audience, present in both vocal and orchestral parts on multiple levels: sometimes more powerfully, in the foreground, other times as a latent hint hidden in the background. It is unwise to magnify that more than necessary.
on stage in our effort to create a production filled with real human interactions. We are lucky to have the opportunity to work with Hungarian singers who can achieve all that with us. That is something to be proud of!
What is the most important to you when you conduct Götterdämmerung?
As a creator responsible for the music, it is most important to me to inspire the singers to express the humane interpretation full of emotion, passion and dramatic situations I mentioned before, and to be able to support that through the orchestral parts. And trying to achieve all that in the most colourful way possible, not exaggerated, but adjusted to the reguirements of our times and the lower sensitivity of the audience today. As an interesting fact in the case of Wagner, he also cared an incredible amount about the staging of his work. He followed the approach of Gesamtkunstwerk, or "universal artwork", and he meticulously worked on every aspect of his theatrical works: the libretto, the music, the staging. Wagner believed in his concepts fanatically, and carried them from the beginning of the creative process to the very end of it. He let the text, the music age and ripen in him for decades at times. He wanted to realized his own personal vision, sticking to his ideas to the end. Which is the mark of genius.
Wagner's operas are not something people usually change...
Ricordi, the Italian music score publisher, sent Puccini to Bayreuth to watch the operas of Wagner, and to see how they could be adjusted to suit the taste of the Italian audience. Puccini listened to all these works, and concluded that there is no way to do that. These pieces must not be reduced, must not be changed. And then he proceeded to write Manon Lescaut, full of leitmotifs... In any case, the audience's reaction to the drama, the complexity, the length of Wagner's works is either fanatic admiration or total rejection - that is how it has been since their creation. And that is also why it is a great responsibility of the performer to choose how he interprets them to the audience. Our goal can only be converting as many admirers for this exceptional musical drama as possible.
Interview by Diana Eszter Mdtrai
The director also speaks about the multiple levels of expression.
The director focuses on formulating the dramatic situations, guiding the actors, projecting, and I deal with the musical interpretation, the actual, dynamic situations developing
John Deathridge
Götterdämmerung
[...] Wagner's conceptual and practical difficulties with Götterdämmerung (The Twilight of the Gods") were due not simply to the passage of time and his growing estrangement from an old libretto, but also to an aspect of the work that had been there from the start: its negative dramatic structure. We only need to imagine the 1848 libretto to guess the nature of the problem. The action begins in the Hall of the Gibichungs (the prologue and the other Ring dramas were not written yet), which means that Siegfried and Brünnhilde are not seen together as lovers at all. The antihero Alberich does not confront his great antipode Wotan or rob the gold from the Rhine maidens: he simply tells Hägen at the beginning of the second act that he has stolen it. As in the final version, Siegfried does abduct Brünnhilde in the first act, and she does (unjustly) accuse Siegfried of rape and plot his murder in the second. But if the hero and heroine are only shown together as implacable enemies, the sudden happy end, which in the 1848 version includes a fleeting image of Brünnhilde on horseback reconciled with a Siegfried especially resurrected for the purpose, hardly looks convincing. Moreover, Alberich is deprived of the chance of actually committing his primal crime in front of the audience - the rending asunder of nature and society that Siegfried ultimately reverses by sacrificing his life, and on which the full force of the drama depends. To be effective, the bleak dramaturgy of the 1848 version not only needed the characters' epic narrative of past events to set it in relief, but it needed sharp physical contrasts on stage as well. Wagner's solution was to give Siegfrieds Tod ("Siegfried's Death") a prologue, to expand it into the whole Ring cycle, and then later to revise it again in light of the three new preceding dramas he had written in the meantime. But the negative images and drastic reversals remained. Wagner even completely rewrote two key scenes in order to reinforce them. In the revised version, the Norns now speak of Wotan desecrating the World Ash Tree to make a shaft for his spear, and of the breaking of the spear by Siegfried. (Wagner added this last event to the final version of Siegfried as well; curiously, it is not present in the first version of that work either.) They also speak of Wotan sitting with shattered spear in hand waiting for the end, ordering his heroes to fell the withered tree and pile the logs around Valhalla, which at the end of the drama Loge will set alight. In another scene Brünnhilde hears the same story from Waltraute, and one of the reasons for the reiteration is that Wagner wanted to further strengthen the imagery of the resigned god and the spear so that they not only recall earlier parts of the cycle, but also act as the
31
reverse of a central image in Gotterdammerung itself. At the end of Die Walkure Wotan announces that only the hero unafraid "of the tip of my spear" shall penetrate the fire surrounding Brunnhilde's rock. [...]'
Edward R. Haymes
Transition from Siegfrieds Tod to Gotterdammerung
Prologue and the First Act
The prologue of Siegfrieds Tod consists of two scenes: the Norn scene, which takes place within sight of Brunnhilde's rock, and the farewell scene between Siegfried and Brunnhilde. Although the Norn scene seems to occupy the same place and fulfil essentially the same role of drawing attention to Siegfried's deeds and his death as it does in Gotterdammerung, in Siegfrieds Tod it refers only to those events Wagner considered important for this drama. In fact, there is only a single line from this original text that survives into Gotterdammerung. The Norse sources mention three names for the Norns: Urfl, Verdandi, and Skuld. The names refer transparently to the past, the present, and the future. [...] The Norns tell us that Alberich had stolen the gold and made the ring, which the gods stole in order to pay for their castle. There is no mention of the downfall of the gods or the end of "fate" that is suggested when the rope of the Norns breaks in Gotterdammerung, since these are ideas that occurred later in the composition of the cycle.
[...] In Act One the scene at the hall of the Gibichungs also undergoes little change from version to version. Only the retelling of Siegfried's conception and birth is shortened, since the completed Ring has two whole operas devoted to those events. Later, the reference to Siegfried's trip to take revenge on Hunding and his clan for the murder of his father Siegmund is eliminated, since Wagner had dropped it from Siegfried's biography. The only other major change in this scene is to the text of the oath, which is altered to emphasize the role of the gods in hallowing and avenging the oath. This tendency of Wagner to reduce the role of the gods is evident throughout, though they are still referred to many times, both individually and as a group. The scene on Brunnhilde's rock with the full group of Valkyries
1 John Deathridge, Wagner Beyond Good and Evil 7. Finishing the End, University of California Press, 2008.
32
plays an entirely different role in Siegfrieds Tod than does the scene with Waltraute that replaces it in Götterdämmerung. The only thing the two scenes have in common is the contact between the exiled Brünnhilde and the world of the immortal gods. The Valkyries' main concern in Siegfrieds Tod is to retell Brunnhilde's crime and the punishment Wotan had given her and to establish her opposition to the old world she has left behind. The scene is vastly improved in Götterdämmerung, since it allows a deeper understanding of Brunnhilde's love for Siegfried and the situation into which the finale will take us. Waltraute, who has remained a Valkyrie, also represents what Brünnhilde had been, allowing a sort of dialog between the past and the present. The final scene, with its non-sexual rape, retains its essential shape in Götterdämmerung, but Siegfried doesn't tell as many lies in the later version as in Siegfrieds Tod. In fact, Wagner rewrote the scene so that Siegfried's prevarications are generally true on a literal level. After introducing himself as a Gibichung, something he may consider himself to be after the oath of blood-brotherhood with Gunther, he refers to "himself" in the third person as Gunther. [...]
Second Act
Like the Norn scene in the prologue, the scene between Hägen and Alberich seems the same in both versions, but they actually have only a few lines in common. The opening and closing are very similar, but the main content of the version in Siegfrieds Tod is once again an exposition of events that are more effectively told in the operas conceived and written later. The version in Götterdämmerung focuses on Alberich's attitude toward the ring and what Hägen has to do to recover it. The scene is highly effective on the stage, and Wagner was understandably reluctant to jettison it. [...] The scene of Siegfried's arrival and Hagen's summoning of the vassals is virtually unchanged from Siegfrieds Tod to Götterdämmerung, as is the following scene of Brunnhilde's arrival with Gunther and her accusation of Siegfried. Only the text of the two oaths has been changed to move their emphasis from the power of the gods to the power of the weapons. [...] The "vengeance trio" involving Brünnhilde, Hagen, and Gunther in Götterdämmerung is taken over virtually unchanged from Siegfrieds Tod, although a second stanza has been added to the trio itself. What has changed radically is what comes after the vengeance trio. In Siegfrieds Tod the wedding participants return from their visit to the sacrificial altar with Brünnhilde and Gunther pretending to be reconciled. This little passage also contains Siegfried's attempted explanation that the Tarnhelm had only half-covered him. Wagner felt that he needed this, so in the final version of Götterdämmerung he moved it into the confusion immediately following the oath and before Siegfried and Gutrune's exit. Here and at the end of the opera Wagner
33
realized that less is more and eliminated a scene that would have been anticlimactic if it had been retained in favour of a highly effective moment carried by the orchestra alone.
Third Act
The song of the Rhine daughters has been retained in Götterdämmerung without change. The remainder of the scene is unchanged through all of the versions until the part of the confrontation in which Siegfried refers to the final battle of the gods. Since in Götterdämmerung they no longer have a final battle, this passage had to be dropped. Instead, Siegfried says that he has shattered the spear and the rope, the symbols of the eternal law, and that he would have given the ring in exchange for love, but not to save himself. [...] The second scene proceeds relatively unchanged until we get to Siegfried's narrative. In Siegfrieds Tod Wagner starts with the line "Mime hieß ein mannlicher Zwerg," which, one is left to assume, means that Mime is in human form. Wagner's idiosyncratic use here of the Middle High German spelling "mannlich," without umlaut, which in its day meant "heroic, manly" (as opposed to the related modern word "männlich," with umlaut, meaning "male, masculine") makes translation confounding, because he goes to great lengths to show that the dwarf is not manly. In Götterdämmerung, Wagner resolves the problem by using the word "mürrisch" (bad-tempered) instead of "mannlich." There also, the entire narrative has been changed to reflect the changed plot in Siegfried and the fact that Siegfried no longer has to deal with Hunding and his sons. Two brief passages having to do with the dragon's blood, the forest bird [...], and the warning about Mime are retained without much change, although they are separated in the revision. The seguence of instructions by the forest bird is also changed. Here Siegfried is first instructed to kill Mime and then he is told about the ring and Tarnhelm. The narration of the finding and awakening of Brünnhilde are retained almost verbatim until just before the actual murder. In Siegfrieds Jod Hägen says that the ravens are setting out to announce Siegfried to Wotan, while in the revision - with its playing down of the gods' role - Hägen says that they are advising him to carry out vengeance. Siegfried's final speech in Siegfrieds Tod addresses Brünnhilde as a Valkyrie, a role she will now return to in order to lead him to Valhalla, whereas Götterdämmerung has a much more intimate vision of a reawakening of Brünnhilde that perhaps parallels her recovery of her senses after Siegfried's death. [...] In Siegfrieds Tod Wagner has the vassals and the ladies of the court sing a chorus over the slain Siegfried as they bear the body to the pyre. In Götterdämmerung, Wagner wisely chose to eliminate this anticlimactic passage and to turn the final moments over to the orchestra, as he had done in the second act. Hagen's outcry as the Rhine daughters carry away the ring is an echo of Alberich's final exhortation to his son in Siegfrieds Tod.
This conclusion lets Hagen have the last words in the entire Ring, but they are followed immediately by his death. Many observers (and some stage directors) have reminded us that Alberich is still alive, a fact that is emphasized in Siegfrieds Tod by having him on stage at the end, so that evil is not gone from the world, although it is unclear what he would do without the ring. In one respect, however, this original version of the death of Siegfried is not as enigmatic as that portrayed in Gdtterddmmerung. Returning to her original role as a Valkyrie, Brunnhilde leads Siegfried to his rightful place among the heroes of Valhalla. In the final version of the Ring, neither Siegfried nor his father accepts the Valkyrie's offer of eternal bliss among the gods, but in Siegfrieds Tod the final scene leaves no doubt about the outcome. "On a dark bank of clouds [as from the ashes of a doused wood fire] there appears the light in which one can see Brunnhilde, as she - in helmet, radiant armour, and on a brilliant steed, as a Valkyrie - leads Siegfried by the hand through the air." This scene is presaged by Siegfried's vision at his moment of death. Stewart Spencer has brought together the various concluding texts from Siegfrieds Tod to Gdtterddmmerung [...]. In the former one Wagner saw Siegfried's sacrifice as the necessary means to return the gods to power, but in the final version of Ring, Siegfried's death marks the end of the gods' power.2
2 Edward R. Haymes, Wagner's Ringin 1848, New Translations of The Nibelung Myth and Siegfried's Death, Camden House, 2010. p.187-191.
Felelös kiadö Responsible publisher. Ökoväcs Szilveszter,
a Magyar Ällami Operahäzföigazgatbja Genera/ Director of the Hungarian State Opero
A müsorfiizetet irta es szerkesztette
The programme was written and edited by Mätrai Diana Eszter
Magyar es angol forditäs Hungarian and English translation
Villämforditäs Kft. Warn Translation Services
Fotök Photos: Ligeti Edina.Nagy Attila, Räkossy Peter
Kepszerkesztö Photo editor: Ivänyi Jozefa
Grafikai terv, nyomdai elökeszites Layout: Mätai es Vegh Kreativ Mühely Megielent 2022-ben Published in 2022